Honnan jövök? Mit hoztam magammal? Mindezt gasztronómiai vonatkozásban? Akkor meg is tartanám 20 perces spontán székfoglaló beszédemet, virtuális családbemutatásomat, amivel benevezek a Lila füge által meghirdetett jubileumi VKF-re. És köszönöm a lehetőséget Lila fügének, nagyon jól esett egész hónapban ezen gondolkodni!
Apa családja az Alföldről származik, de papa katona volt, így végül Pécsett kötöttek ki, a nagyszülők a Pécsi papa, Pécsi mama neveket viselték (persze volt rendes nevük is, a mamának nem is olyan nagyon szép neve, a saját állítása szerint, de meghagyom őt inkognitóban). Néhány hétvégente a libafoszöld trabantunkba pattantunk, levágtattunk a hatoson, meg csak Kömlődnél álltunk, rövid pisiszünet a gyerekeknek, mindig vettünk a halászcsárdában négy töpörtyűs pogácsát. Pécsett aztán várt minket a tejjel-mézzel folyó kánaán, a mama mindig kitett magáért. Sütiben a szilveszterke, a suhajda és a kókuszgolyó (mindig magozott meggyel a közepén) mindig elkészült. Fokhagymás májat is mindig csinált, marhamájból, zsíron sütve, irdatlan mennyiségű fokhagymával, melegen sóba-vízbe krumplival ettük, hidegen a zsírját friss fehér kenyérre kenve, májszeleteket ráhalmozva, mennyei. A tesómnak szintén zsírban sült csirke készült, mert nem szerette a májat. Érdekes, hogy említettem az alföldi szálat, mégis, nem mamánál emlékszem a tipikus alföldi ételekre, hanem Apánál.
No de kanyarodjunk vissza a nagyszülőkhöz. Mami anyai nagymamám, budafoki sváb család második lánygyereke, aki a háborút a belvárosban, egy dunaparti lakásban bekkelte végig. Azt kell mondjam, ezek az évek abszolút hatással voltak a későbbiekre, a konyha terén is. Mami mindent felhasznált, nála mindent meg kellett enni. Időnként a már romlott, enyhén zöldes párizsit is :) Nemigen emlékszem, miket főzött, leszámítva a karácsonyi menüt, abból is inkább csak arra, hogy annyira degeszre ettem magam minden év december 25-én, hogy szabályosan rosszullettem. Sütött viszont jókat, kevert tésztákat, palacsintát, utólag összerakva valószínűleg nem öregkorára lett édesszájú, hanem mindig is az lehetett. Papi, aki Mami második férje, pótnagypapa, ő pedig remek barackos gombócot tudott.
Sári mama pedig anyai nagyapám felesége, úgyis mint Majosi mama. Ő belvárosi lány, a hetedik kerületi zsidónegyedben született református. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert a zsidó ételek emiatt megjelentek nála is. Vagy csak hajlamos vagyok azt hinni? Az biztos, hogy Sári mama remek zsidótojást tudott csinálni, káposztalevesben (azóta megtudtam, hogy korhelylevesnek hívják) és rakott káposztában is verhetetlen. Sőt, tőle származik a zöldborsós hús is! Az emlékek az Üllői útra és a majosi hétvégi ház kertjébe is elvisznek.
És hát persze a szüleim. Anya elég jó a konyhában, tulajdonképpen bármit megcsinál, és mindent jól. Azt hiszem, nagyon változatos konyhát vitt (visz? azt nem tudom, most mi otthon a helyzet, ez egy másik történet, de nemigen járok haza). Nem sajnálta sem az időt, sem a pénzt. Hogy csak néhányat említsek: aranygaluska, vadas, hortobágyi húsos palacsinta, rakott túrós palacsinta. A hortobágyiról annyit, hogy volt olyan néhány év, hogy Apa és a keresztapám egy évben egyszer kiment a lovira, mi meg olyankor mindig hortobágyit ettünk :) Azt kell mondjam, Anya mellett tanultam meg a főzés alapjait. Szerencsére engedte is, hogy a konyhában sertepertéljünk. Apa is a kezébe vette időnként a főzőkanalat. Ragulevest és frankfurtit például csakis ő tudott igazit főzni. Általában előző este már megfőzte, és ilyenkor egyértelmű volt, hogy egy kis salátás tányért csurig szedve moeska eljátssza a meós szerepét :) Amit még hozzá kapcsolok, az esti " összedobok egy rántottát" esete. Haha. Először is leszelt néhány szelet füstölt szalonnát, aztán hagymát dobott rá, aztán jöttek a variációk, attól függően, hogy mi volt otthon. Kolbász, paradicsom-paprika, sajt, egy kis maradék sültkrumpli, főtt borsó. Ezzel a művelettel el is volt egy-másfél órát a tűzhely előtt, mi addigra vagy megvacsoráztunk, vagy megvártuk, de akkor követeltük a " rántottája" szétosztását. Visszakanyarodva az alföldi vonalra: apa isteni jó öregtarhonyát tudott, időnként nyúlból, galambhúsból is, ha küldtek a rokonok.
Az biztos, hogy szinte csupa jó emlék fűz a családi tűzhelyekhez (a hidegre fagyasztott rezgős tejbegrízt leszámítva), és még adósa is vagyok néhányuknak egy csomó étel elkészítésével. Most Anya egyik receptjét írom le. Telefonos segítséget kértem hozzá, másnap felhívott, hogy egyrészt sikerült-e, másrészt hogy elmesélje, neki is kedve támadt megfőzni. Máris érdemes volt nekilátni.
Tojással töltött hús
Hozzávalók:
2 szelet marhafelsál
1 kis fej hagyma
1 paradicsom
fél paprika
2 főtt tojás
só, bors, pirospaprika
mustár (sima és dijoni vegyesen)
kis olaj
néhány fogpiszkáló
tejföl
Először feltettem a tojásokat főni, hogy jó kemény tojás legyen a végeredmény. Az olajon megpároltam a kis kockákra vágott hagymát, majd lehúztam a tűzről, pirospaprikáztam, és beledobtam a kockázott paradicsomot, paprikát. Amíg a hagyma párolódott, folpack alatt kiklopfoltam a hússzeleteket, szép vékonyra, arra is figyelve, hogy majd beleférjen egy kemény tojás. A hússzeletek egyik oldalát sóztam, borsoztam, a másikat (ez lett belül) pedig megkentem sima és dijoni mustárral, nem kell tőle sajnálni, nagyon jó ízt ad neki. A mustárt tetejére szórtam további sót és borsot, természetesen frissen őröltet, majd a szelet húsra raktam egy kemény tojást, és fogpiszkálóval összetűztem, hogy szépen egyben maradjon. A pörköltalapra raktam őket, alájuk öntöttem egy kis vizet, sóztam a levét, és puhára főztem a húsokat1. A végén tejföllel lazítottam a szaftot. Főtt tésztával tálaltam, de sóba-vízbe krumplival is jó.
2 személyes adag
1 Annyi csalást követtem el, hogy idő híján kuktában főttek a husik, így a végén a húsokat kihalászva kicsit be kellett forralni a szaftot. Ha van ideje az ember lányának, inkább főzze meg rendesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése