2008. január 5., szombat

Vadas


A vadas az egyik nagy kedvencem. Gyerekkoromban az volt a szokás, hogy akinek szülinapja volt, az mondhatta meg, hogy mit főzzön az Anya. Én gyakran vadast kértem. Mindig saját készítésű krokettel ettük, de szeretem a menzás spagettitésztás változatot is, a zsemlegombócot viszont annyira nem. Évek óta készülök elkérni a családi receptet, és kipróbálni, mostanra sikerült. Szerencsére kiderült, hogy e szerint a vadas kétnapi főznivaló, így nem veszem észre, hogy pepecs :)



Hozzávalók:





  • 80 dkg - 1 kg marhafelsál




  • 2-2 nagy, vastag sárga és fehérrépa (szerintem a sárga akár lehet eggyel több)




  • 2 közepes vöröshagyma




  • 5+2 gerezd fokhagyma




  • 10-12 szem bors




  • 3-4 babérlevél




  • 5-6 citromkarika




  • olaj




  • 1 doboz tejföl




  • 3-4 evőkanál mustár




  • 5-7 evőkanál liszt




  • 6-8 evőkanál cukor




1. nap: a húst egy jó nagy fazékban a borssal, babérlevéllel, sóval és jó sok vízzel feltettem főni. Felforrás után csak gyöngyözni hagytam, ezt két óráig. A két óra végefelé megpucoltam a zöldségeket, a répákat karikáztam, a hagymát félbevágtam, a fokhagymát egyben hagytam, és ezeket mind a hús mellé küldtem. További 1,5-2 órán keresztül hagytam főni a cuccot, amikor a húst jónak találtam, belekarikáztam a citromot, a hideg kőre tettem, és éjszakára otthagytam.



2. nap: a cuccot (eddig mondjuk hívhatnám levesnek) langyosodásig melegítettem, deszkára szedtem a husit további felhasználásig, a levest pedig átszűrtem (a citromkarikák, borsok és babérlevelek a kukában végezték). Botmixerrel pépesítettem a zöldségeket - itt érdemes még akkor turmixolni, amikor még nincs benne az összes lé, egyszerűbb. Utána forrásba hoztam a vadasra egyre inkább emlékeztető illatú lét, közben pedig olajon megkaramellizáltam a cukrot, belenyomtam további két fokhagymagerezdet, ebbe kevertem 5 evőkanál lisztet (majd kétségbeestem, hogy mi ez a kemény izé), hideg vízzel igyekeztem eldolgozni, majd az egészet a lébe zuttyantottam. Már itt láttam, hogy a botmixernek újra dolgoznia kell majd :) A tejfölbe kevertem a mustárt és a 2 evőkanál lisztet, felengedtem hideg vízzel, és szintén a lébe öntöttem. Átturmixoltam az egészet, összeforraltam, és készen is voltunk :)) Ma tésztával ettük.



6 adag, a nővérem keresztanyjának receptje alapján

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése