A nagymamám mesélt ma sokmindent. Például praktikákat az ötvenes évekből, hogy hogy lehetett 3 gyereket nevelni 45 négyzetméteren. És hogy hogy lehetett kijönni a kosztpénzből.
Nos, ha a párizsi 70 fillér volt, a téliszalámi pedig 1 Ft 50 fillér, akkor természetesen soha nem ettek téliszalámit.
Minden szombaton vettek egy kiló húst, és azt osztották be ötükre egy hétig. Vasárnap volt egy 5X5 centis rántott hús mindenkinek többféle körettel, majd a hét elején főzött belőle ezt-azt. Amikor a gyerekek fumigálták a mócsingos husit, Mami inkább pörköltet főzött belőle és ledarálta. Abból lett aztán a rakott akármi vagy a bolognai szósz. Hát Antoniot ne kérdezzük meg, milyen bolognai lesz a darált pörköltből :)
Viszont minden hónapban egy vasárnap elmentek a Kárpátia étterembe, és ott dőzsöltek.
Egyébként írt egy verset egy régi főnöke, amiben azt is megemlíti, hogy Mária az örök lekvárját eszi. A munkahelyén ugyanis mindig lekváros kenyeret evett reggelire, ebédre, és ha kellett, vacsorára is.
Nekem gyerekkoromban, amikor minden nyarat vele töltöttünk, az volt a benyomásom, hogy mindig száraz kenyeret és zöldülő párizsit eszünk, mert mindig vettünk frisset, de azt csak akkor szabadott megenni, amikor a régi már elfogyott. És akkor megint zöldet ettünk. Persze, aki a Belvárosan csinálta végig a II. világháborút fiatalasszonyként, mások a szempontjai, mint nekünk. És ez így van jól, csak fel kellett hozzá nőni, hogy belássam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése