2011. január 25., kedd

Túrós tonhalkrém

Idén megint teszünk egy kísérletet, hogy likvidáljuk a felvágottfélét az életünkből. Tavaly egész jól sikerült, nagyjából fél évig kerültük még a sonkákat is, nemcsak a párizsit és a zala felvágottat... Aztán visszaszoktunk, de most megint nagy az elhatározás, és eddig jól is haladunk. Ennek szellemében egy kencerecept.


Hozzávalók:



  • 2 kis doboz tonhalkonzerv (olajjal együtt)

  • 25 dkg túró

  • 3 teáskanál zöldborsos mustár

  • 1 kis hagyma fele

  • 3 teáskanál kapribogyó

  • kevés citromlé


Először a hagymát és a kapribogyót apríttattam le a géppel, aztán egyszerűen jött a többi. Mivel a túrót nem akarta teljesen elkeverni már, a végén villával alaposan átkevertem, és ennyi.


A recept kicsi Vútól

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése