2007. július 13., péntek

Töltött cukkini


Hozzávalók:





  • 1 közepesen nagy :) cukkini




  • 30 dkg darált szárnyas husi




  • 1 hagyma




  • 2 evőkanál olaj




  • pirospaprika




  • 1 paradicsom




  • fél zöldpaprika




  • 2 marék rizs




  • só, natúr vegeta, bors




  • 2 dl tejföl




Az apróra vágott hagymát az olajon megpároltam, majd rádobtam a darált húst, és addig hevítettem, míg jól ki nem fehéredett. Enyhén megszórtam pirospaprikával, rádobtam a négybe vágott paradicsomot és a zöldpaprikát meg a rizst, felöntöttem annyi vízzel, hogy jól ellepje, majd megfűszereztem. 20 percet rotyogott, a végén leszedtem a tetejét, hogy ne nagyon maradjon leve.



Bekapcsoltam a sütőt 180 fokra*, majd hosszában félbevágtam a cukkinit és kikapartam a magját. Amikor a töltelék megfőtte magát, belepakoltam a cukkinifelekbe, megpakoltam tejföllel (ha lett volna itthon kaprom, azt is kapott volna bele), majd a cukkiniket enyhén olajozott tepsibe pakoltam, lefedtem alufóliával**, és a sütőbe toltam légkeveréses módban, mert az jó. Amikor már majdnem kész volt, leszedtem az alufóliát, és még kicsit pirongattam. Köret nem volt hozzá, mi így szeretjük, egytálételnek, vagymi.



Az éhség fokától függően 2/3/4 adag. Saját fejlesztés.



* Valójában nem kapcsoltam be. Beraktam a sütőbe a cuccost, és vártam a hatást. Csodák pedig nincsenek, a köcsög tök nem sült a hideg sütőben...



** Valójában nem fedtem be. Nem értettem, hogy miért néz ki úgy, ahogy. Aztán lefedtem azért.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése