2014. december 17., szerda

Mince pie, az angol karácsonyi ízvilág

2013 telén történt, egy hétvégi délutánon a gyerekekkel szerettünk volna valami igazán adventi programot. A Bazilika előtti vásárra esett a választásunk, sajnos azonban mások is ugyanígy gondolkodtak, és a tömeg elviselhetetlen volt. Mivel megígértük a gyerekeknek, hogy a vásárban uzsonnázunk, gyorsan ki kellett találnunk egy „B tervet”. Egy közeli kávézóba (történetesen az irodaház kávézójába) menekültünk, volt hely bőséggel, forró csoki és sütemény is. Itt kóstoltam először mince pie-t, és azonnal elhatároztam, hogy nekem is meg kell otthon sütnöm. Kipróbáltam, jól működő, könnyen elkészíthető recept, igazi karácsonyos ízvilággal.


Hozzávalók a töltelékhez (mincemeat):
  •       1 nagyobb savanykás alma lereszelve
  •       25 dkg mazsola
  •       5 dkg aszalt vörösáfonya
  •      10 dkg kandírozott narancshéj
  •       5 dkg apróra vágott olajos mag (dió, mogyoró, kesudió stb.)
  •      1 citrom reszelt héja és leve
  •       2 kisebb narancs leve
  •      1 tk mézeskalács-fűszerkeverék
  •       ½ tk őrölt fahéj
  •      ½ tk őrölt szegfűszeg
  •      ½ tk őrölt szerecsendió
  •      ½ tk őrölt gyömbér
  •      5 cl barna rum
  •      10 dkg barna cukor

A cukor kivételével minden hozzávalót egy lábosba teszünk, és időnként megkevergetve, alacsony lángon egy óra alatt lekvárrá főzzük. Ha langyosra hűlt, belekeverjük a cukrot is, majd üvegbe tesszük felhasználásig. A mince pie-hoz a fenti adag kb. fele elegendő lesz.

Hozzávalók a pitékhez:
  •       35 dkg liszt
  •      10 dkg porcukor
  •      22,5 dkg hideg vaj kockákra vágva
A hozzávalókat kézzel, vagy a késes robotgépben gyorsan összedolgozzuk tésztává. Hűteni nem szükséges, rögtön dolgozhatunk vele tovább. Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra. A tésztával mini piteformákat vagy szilikonos muffinformákat bélelünk ki (egyszerűen kézzel belenyomkodjuk), majd megtöltjük a kihűlt mincemeat töltelékkel. A tetejét ízlés szerint egészen befedjük kinyújtott tésztával, vagy karácsonyi formákat is szaggathatunk belőle. 13-15 perc alatt megsütjük a pitéket, majd egészen kihűlve óvatosan vegyük ki a formából, és porcukorral megszórva kínáljuk.