2014. december 17., szerda

Mince pie, az angol karácsonyi ízvilág

2013 telén történt, egy hétvégi délutánon a gyerekekkel szerettünk volna valami igazán adventi programot. A Bazilika előtti vásárra esett a választásunk, sajnos azonban mások is ugyanígy gondolkodtak, és a tömeg elviselhetetlen volt. Mivel megígértük a gyerekeknek, hogy a vásárban uzsonnázunk, gyorsan ki kellett találnunk egy „B tervet”. Egy közeli kávézóba (történetesen az irodaház kávézójába) menekültünk, volt hely bőséggel, forró csoki és sütemény is. Itt kóstoltam először mince pie-t, és azonnal elhatároztam, hogy nekem is meg kell otthon sütnöm. Kipróbáltam, jól működő, könnyen elkészíthető recept, igazi karácsonyos ízvilággal.


Hozzávalók a töltelékhez (mincemeat):
  •       1 nagyobb savanykás alma lereszelve
  •       25 dkg mazsola
  •       5 dkg aszalt vörösáfonya
  •      10 dkg kandírozott narancshéj
  •       5 dkg apróra vágott olajos mag (dió, mogyoró, kesudió stb.)
  •      1 citrom reszelt héja és leve
  •       2 kisebb narancs leve
  •      1 tk mézeskalács-fűszerkeverék
  •       ½ tk őrölt fahéj
  •      ½ tk őrölt szegfűszeg
  •      ½ tk őrölt szerecsendió
  •      ½ tk őrölt gyömbér
  •      5 cl barna rum
  •      10 dkg barna cukor

A cukor kivételével minden hozzávalót egy lábosba teszünk, és időnként megkevergetve, alacsony lángon egy óra alatt lekvárrá főzzük. Ha langyosra hűlt, belekeverjük a cukrot is, majd üvegbe tesszük felhasználásig. A mince pie-hoz a fenti adag kb. fele elegendő lesz.

Hozzávalók a pitékhez:
  •       35 dkg liszt
  •      10 dkg porcukor
  •      22,5 dkg hideg vaj kockákra vágva
A hozzávalókat kézzel, vagy a késes robotgépben gyorsan összedolgozzuk tésztává. Hűteni nem szükséges, rögtön dolgozhatunk vele tovább. Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra. A tésztával mini piteformákat vagy szilikonos muffinformákat bélelünk ki (egyszerűen kézzel belenyomkodjuk), majd megtöltjük a kihűlt mincemeat töltelékkel. A tetejét ízlés szerint egészen befedjük kinyújtott tésztával, vagy karácsonyi formákat is szaggathatunk belőle. 13-15 perc alatt megsütjük a pitéket, majd egészen kihűlve óvatosan vegyük ki a formából, és porcukorral megszórva kínáljuk.



2014. november 17., hétfő

Kakaós sablé viennois

A klasszikus sablé viennois barátja, a kakaós verzió, ha lehet, még jobban ízlik. A recept szerint amikor készen vannak, félig mártsuk őket csokiba, szerintem ez teljesen felesleges. Úgy tökéletes, ahogy van.

Hozzávalók:

  • 25 dkg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 1 nagy tojás fehérje
  • 2 csipet só
  • 26 dkg liszt
  • 3 dkg kakaópor

A vajat kivettem a hűtőből, felkockáztam, hagytam szobahőmérsékletűre melegedni. Közben átszitáltam a lisztet és a kakaóport. A vajat habverővel pár perc alatt puhára-habosra kevertem, majd hozzáadtam a porcukrot, tojásfehérjét és sót, újabb egy percig kevertem habverővel. Két részletben a kakaós lisztet is belekevertem, majd a hűtőbe tettem az egészet. Amikor nagyjából összehűlt, két hengert sodortam a tésztából, folpackba csomagoltam és újból a hűtőbe tettem fél órára. 
A sütőt előmelegítettem 160 fokra (légkeverés), a tésztából 1-1 cm-es korongokat vágtam, sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam (megnőnek!), és 13 perc alatt megsütöttem őket.



2014. november 2., vasárnap

Trükkös brownie

Nem először készült Doki sütőtökös-trükkös brownie-ja, de most alakítottam rajta. Csokiból nem volt elég itthon (megyek lázat mérni), így került bele egy kis holland kakaópor, a cukrot pedig tovább csökkentettem. Ja, és a lisztbe is csempésztem teljes kiőrlésűt. Szinte egészséges :)

Hozzávalók:
  • 30 dkg sült (!) sütőtök
  • 10 dkg vaj
  • 12,5 dkg étcsokoládé
  • 7,5 dkg barna cukor
  • 1 ek holland kakaópor
  • 10 dkg sima liszt
  • 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 1 csapott tk sütőpor
  • fél üveg magozott meggybefőtt
A sütőt bekapcsoltam 160 fokra (légkeverés), a meggyet lecsöpögtettem.
Az előzetesen megsütött tököt a késes aprító nagyobbik táljába kanalaztam, majd pürésítettem. 
A vajat felolvasztottam, a csokit beletördeltem, majd hozzáadtam a cukrot és a kakaóport, az egészet összeolvasztottam, majd a sütőtökpüréhez kevertem. Végül belekevertem a sütőporral elkevert lisztet.
20X20 cm-es formába kanalaztam a tésztát, eloszlattam rajta a meggyeket, majd 30 perc alatt megsütöttem.

2014. október 31., péntek

Almás pite no. 2.

Ezt a receptet Zsuzsi barátnőmtől kaptam, aki a sógornőjétől kapta Erika mama receptjét :) Tisztára, mint anyáink korában, csak én már nem papírkára írogatom fel a recepteket, hanem a gépemen / mailboxomban őrzöm őket féltve. OK, az igazat megvallva, van egy tonna kézzel írott receptem is, kellenek azok is. Van nagymamám kezével írott recept is, meg apukáméval, igazi kincsek. Ami Erika mama receptjét illeti, zsírral dolgozik, nekem épp nem volt annyi zsírom otthon, mint a receptbeli szükséglet (25 dkg disznózsír, anyám), és kicsit édes is lett a tésztája, de hát alakítható.

Hozzávalók a tésztához:
  • 3 dkg disznózsír
  • 17 dkg vaj
  • 50 dkg liszt (fele rétesliszt)
  • 1 csomag 12 g-os sütőpor
  • 1 tojás
  • 15 dkg porcukor (ezt bátran csökkentsük)
  • szükség esetén 1-2 ek tejföl

Hozzávalók a töltelékhez:
  • tisztán 1,5 kg alma lereszelve
  • 3 evőkanál barnacukor (Erika mamánál természetesen sima kristálycukor)
  • 1 citrom reszelt héja (elhagyható)
  • 1-1 mokkáskanál fahéj és őrölt szegfűszeg

Először a tölteléket készítjük el: a reszelt almát a cukorral és a fűszerekkel kezdjük el párolni, és addig pároljuk időnként megkeverve, míg el nem fővi egészen a levét. Hagyjuk langyosra hűlni.

A tésztához hozzávalókat összegyúrjuk, szükség esetén tejföllel lazítsuk, de csak óvatosan az adagolással. Kettészedjük, az egyik gombócot kinyújtjuk és 25X35 cm-es, kivajazott-lisztezett tepsi aljába tesszük.Rásimítjuk a tölteléket, majd a tetejére tesszük a másik tésztalapot. Tojással megkenjük, alaposan megszurkáljuk villával, majd 170 fokos sütőben 30 perc alatt megsütjük.

2014. szeptember 27., szombat

Szilvás-csokis mogyorótorta

Igazi őszi süti, már-már egy püspökkenyérre emlékeztet, különösen, hogy a mogyorót nem daráltam apróra, kicsit darabos volt. Egy pohár tejjel vagy csak úgy magában isteni.

Hozzávalók:

  • 250 g puha vaj
  • 100 g muscovado cukor
  • 100 g barnacukor
  • 260 g liszt
  • 200 g törökmogyoró
  • 2 púpozott teáskanál sütőpor
  • 5 kis tojás
  • 75 g étcsokoládé


A sütőt bekapcsoltam 160 fokra. 2 evőkanálnyi mogyorót és 4 szem szilvát félretettem, a többi mogyorót megdaráltam az aprítógéppel, nem teljesen daráltra, kissé darabosra. 
A vajat, cukrot és a tojásokat habverővel felvertem, majd fakanállal hozzákevertem a sütőporral elkevert lisztet és a darált mogyorót, végül a kis darabokra aprított étcsokoládét. A szilvát nagyobb darabokra vágtam, és azt is a masszába forgattam.
A 22 cm-es tortaforma aljába sütőpapírt tettem, az oldalát kivajaztam-kiliszteztem. Beleöntöttem a tésztát a formába, a tetején szépen elrendeztem a félbevágott szilvákat, kicsit belenyomkodtam, majd megszórtam a félrerakott egész mogyorókkal is. 50 perc alatt megsütöttem, langyosan vettem csak ki a formából.

A 2014. szeptemberi Good Food magazin receptjét gondoltam tovább


2014. május 26., hétfő

Édesburgonyás csirkecurry

Nagyon meglepő módon egy Good Food recept következik. Ez mondjuk most nem a magyar kiadású újságból, hanem egy 80 best-ever recipes c. különkiadásukból, hát tényleg remek fogások vannak benne. Ezt a curryt már többször elkészítettem, csak ajánlani tudom.

Hozzávalók:

  • 1 ek olívaolaj
  • 4-5 ek vörös curry paszta (attól függ, milyen fajta és mennyire szeretjük curry ízűre)
  • 1 egész csirkemell kockázva
  • 2 közepes méretű édesburgonya kockázva
  • 15 dkg zöldborsó
  • 4 ek vöröslencse
  • egy doboz (400 ml-es) kókusztej
  • 1 bögre csirke alaplé (vagy kevesebb)
Az olívaolajon körbepirítottam a csirkemellkockákat, hozzáadtam a curry pasztát, és kb 1 percig pirítottam. Beletettem a vöröslencsét, édesburgonyát, kókusztejet, alaplét, és 15 percig főztem. Hozzákevertem a zöldborsót, és újabb 5 percig főztem a curryt. Rizzsel tálaltam.

2014. május 25., vasárnap

Hófehérke avagy a citromos álom

Éva évek óta ajánlgatja nekem ezt a receptet, aztán valahogy mindig kimaradt mégis a szórásból. De ami késik, nem múlik, szerencsére megláttam az üzenőfalán a receptajánlót a héten, most végre nem voltam rest elkészíteni. Megleptem vele tegnap magam névnapomra. Az arányokon kicsit változtattam, volt az az érzésem, hogy egyedül kell megennem, a gyerekek nem is lelkesedtek érte. Úgy kell nekik :) Isteni.

Hozzávalók:
  • 2 dl tejszín
  • 3 dl tejföl
  • 1 citrom leve 
  • 1 tk reszelt citromhéj
  • 8 tk porcukor
  • 5 db babapiskóta

A tejszínt habbá vertem, eztán a babapiskótát leszámítva szépen mindent hozzákevertem. Fogtam egy nem túl nagy, ámde szép üvegtálat, és lerétegeztem. Folpackot tettem rá, és a hűtőben pihent pár órát, valóban jobb neki 6-8 óra, hogy jó puha legyen a piskóta.


Fakanál Éva receptje az eredeti (és Kulkáé is, úgy tudom)

2014. május 21., szerda

Mézeskalács

Abszolút időszerű recept májusban :) De muszáj leírni, ha már decemberben nem tettem ezt meg, mert megtaláltam az igazit Lilonak hála, egy tapodtat sem mozdulok ettől a recepttől. A lényege szerintem két dologban rejlik: a fűszerkeverékben (kevésbé), és a rövid sütésben (jobban).

Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 18 dkg méz
  • 16 dkg porcukor
  • fél csomag Kotányi mézeskalács fűszerkeverék
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 1 kk szalakáli (ezt én fejlesztettem a receptbe)
  • 2 egész tojás + 2 tojás sárgája
  • 5 dkg vaj
A mézet, vajat, porcukrot és a fűszerkeveréket összeolvasztottam. Tálba mértem a lisztet, szódabikarbónát, szalakálit, beleütöttem a tojásokat, majd hozzáadtam a folyékony elegyet. Összekevertem, hűtőbe tettem fél napra. Nyújtottam, szaggattam, 180 fokon 5-6 perc alatt megsütöttem (még puha legyen, és világosbarna, amikor kivesszük).

2014. május 4., vasárnap

Epres-csokis-marcipános pite

Vettem fél kg epret a piacon, aztán nem kellett senkinek, kellett találni valami megoldást rá. Az ötletet a kinézetre a Good Food ehavi száma adta, a megvalósítás már saját kútfőből ment, a marcipánt és a csokit is én álmodtam bele, a tészta is inkább a klasszikus linzerrecept lett. Hát nem hibáztam. Csak az a baj, hogy a gyerekeknek nem ízlik, ami azt jelenti, hogy egyedül kell megennem az egészet :)

Hozzávalók a tésztához:

  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg hideg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 2 kicsi tojás sárgája
  • 2 ek hideg víz
  • csipet só

Hozzávalók a töltelékhez: 
  • 50 dkg eper
  • 10 dkg marcipánmassza
  • 10 dkg csokoládé apróra vágva (nálunk most egy húsvéti nyúl végzete volt)

Először elkészítettem a linzertésztát: a klasszikus arányokkal dolgoztam, abban hiba nem lehet. A lisztet és a porcukrot a késes aprítóba mértem, belekockáztam a vajat, hozzáadtam egy csipet sót és a tojássárgákat. Morzsásra kevertettem, hozzáadtam a vizet is, ezután már kész tésztává keverte helyettem a gép a linzert. Átgyúrtam 10 mp alatt, két részre szedtem, kb. 2/3 - 1/3 osztással, folpackba csomagoltam és hűtőbe tettem.

Fél óra elteltével bekapcsoltam a sütőt 170 fokra (légkeveréssel). A nagyobbik tésztát kicsit átgyúrtam kevés liszttel, majd kinyújtottam és a piteformába tettem. A szélén a felesleget levágtam, sütőpapírt tettem bele, kerámiagolyókat, és indulhatott a 15 perc vakon sütés. 

Közben előkészítettem a tölteléket: a mosott epreket negyedeltem, a csokit apróra törettem Marcival, a marcipánt elcsípkedtem aprókra. Amikor lejárt az elősütés, a sütőpapír segítségével leszedtem a golyókat, rászórtam a marcipánt, majd a csokit, végül az epreket. Kinyújtottam a maradék tésztát, és kb 2X2 cm-es négyzeteket vágtam belőle a derelyevágóval. Összevissza módon elrendeztem, majd újra a sütőbe tettem 20 percre. Amikor kicsit kihűlt, megszórtam porcukorral.


2014. április 20., vasárnap

A csíkos trüffeltorta receptje

Még egyszer köszönöm a lehetőséget, hogy idén is a Segítsüti csapat részese lehettem. Jelenleg a számláló kicsit több, mint 1 millió Ft-ot mutat, ennyi pénzbő tudunk a Suhanj! Alapítványnak tárgyadományokat vásárolni. Itt az ideje leírni a trüffeltortám receptjét, többen érdeklődtetek iránta, engedek a nyomásnak :) Ne hezitáljon senki kipróbálni, egyáltalán nem bonyolult, annyit érdemes betartani a trüffelnél, hogy a meleg tejszínbe kell keverni a csokit, ne kezdjük olvasztgatni a csokit és hozzáadni a hideg tejszínt, mert nem biztos, hogy az eredmény szép lesz, bár minden bizonnyal pont ilyen finom.

Hozzávalók a tésztához:
  • 1/2 dl tejföl
  • 1/2 dl tej
  • 1 dl cukor
  • 1/2 tojás
  • 2 dl finomliszt
  • 1 tk sütőpor
  • 2 tk holland kakaópor
  • 1 ek étolaj

Hozzávalók a keserű csokis trüffelréteghez:
  • 40 dkg étcsokoládé (70%-os, nálam csakis az Aldis Moser Roth)
  • 4 dl tejszín
  • 1 ek cukor
  • 5 zöld kardamommag

Hozzávalók a tejcsokis trüffelréteghez:
  • 45 dkg tejcsokoládé 
  • 2,5 dl tejszín
  • 5 dkg vaj

Hozzávalók a fehér csokis trüffelréteghez:
  • 50 dkg fehér csokoládé
  • 1,5 dl tejszín
  • 4 dkg vaj
Továbbá 2 dkg keserű csoki a díszítéshez.

Először a tortalapot készítettem el: 170 fokra bekapcsoltam a sütőt. A tészta hozzávalóit a felsorolás sorrendjében összekevertem, majd egy kivajazott-lisztezett, 22 cm-es tortaformába simítottam. Az én sütőmben kb. 12 perc alatt megsült. Rácson hagytam kihűlni. Ekkor kiszedtem a formából, deszkára tettem át, és elmosogattam a tortakarikát. Az aljába vágtam egy kerek, tortalappal megegyező méretű sütőpapírt, erre tettem vissza a tortalapot. A tortaforma oldalába is szabtam sütőpapírt (szép hosszú csík kell hozzá), hogy majd könnyen kijöjjön a torta a formából. Jöhettek a csokirétegek.

A keserű csokis réteghez apróbbra vágtam a csokit. A kardamommagokat a kristálycukorral az aprítógépben megtörettem (kávédarálóban is lehet persze, vagy lehet kardamom őrleményt használni, nekem nem volt otthon). Teaszűrőbe öntöttem, és a nagyon aromás porcukrot a csokira szitáltam. A tejszínt feltettem melegedni, de még azelőtt lekapcsoltam alatta a lángot, hogy felforrt volna. Beleöntöttem a csokit, és folyamatosan kevertem, míg fel nem olvadt minden apró darabka, eddigre szépen be is sűrűsödött. Ráöntöttem a tortalapra, vigyázva, hogy a sütőpapír legyen kívül, és a csoki belül. Hűtőbe tettem min. 2 órára.

A tejcsokis rétegnél egészen hasonlóan jártam el, mint a fentiekben. Itt a tejszínnel együtt melegítettem a vajat, majd jött a sok csokikocka, a keverés, és mehetett a formába. Ismét hűtőbe tettem, ezúttal kicsit hosszabb időre, a tejcsokis réteg az ugyanis, amelyik a legnehezebben köt meg.

Végül maradt a fehércsokis sáv, eljárás, mint a tejcsokis rétegnél. Egy teljes éjszakát hűtöttem utána. Leszedtem a róla tortakarikát, óvatosan lehántottam a sütőpapírt, és áttettem egy szép tortaalátétre. Óvatosan, mert a torta ezen a ponton már nagyon nehéz! 1,35 kg csoki és 8 dl tejszín van a csíkokban :)

A díszítéshez a krumplihámozóval étcsokiforgácsokat faragtam, majd megszórtam vele a kész torta tetejét.

Ha valaki elkészíti, javaslok vékony szeleteket vágni belőle, utánaszámolva, ha 16 szeletre vágjuk a tortát, majdnem szeletenként jut bele egy tábla csoki :)

Nemisbékának köszönet az ötletért és a szaktanácsadásért!


2014. március 30., vasárnap

Háromcsíkos trüffeltorta - Segítsüti 2014 tavasz


Jubilál a Segítsüti, most tavasszal a tizedik alkalommal segít a süti és 30 gasztroblogger. Ez alkalommal a Suhanj! Alapítványt támogatjuk a jótékonysági sütilicittel, látás,- értelmi- vagy mozgássérült gyerekeknek segítünk a befolyó teljes árbevétellel. A liciteket a Sütiárverés oldalon lehet megtenni már 1000 Ft-tól, a licitet április 2-án, szerdán 16:00-kor zárjuk. Aki lemarad, kimarad!

Az én felajánlásom egy enyhén kardamomos beütésű háromcsíkos trüffeltorta. Alul kakaós tészta, és aztán jönnek az egyre világosodó rétegek, úgymint kardamomos-keserűcsokis trüffel, tejcsokis trüffel és egy fehércsokis réteg. Látványra sem utolsó, de ha azt mondom, hogy ha 16 szeletre vágjuk a tortát, akkor majdnem mindegyik szeletbe jut majdnem egy tábla csoki, akkor hanyattesős szerintem. Nem ragozom tovább, licitre fel :)



2014. március 16., vasárnap

Helló 2014, helló fehérbabos-currys sárgarépaleves

Itt az ideje életet lehelni ebbe a kedvenc kis blogomba. Kicsit elavult már a novemberi almáspite recept, pedig voltak közben jó kis próbálkozások, még fotóztam is időnként, de a leírás elmaradt. Volt közben munkába visszamenés, karácsony, újév, télmentes tél, ilyesmi. Mindjárt itt a segítsüti, addig is pörögjek itt fel, hátha még olvassa valaki ezt a blogocskát. Ja, a régi narancskonyhás receptek is átjöttek közben, sajnos egyelőre képek és címkék nélkül, rettenetes szerkesztéssel. Ha lenne egy szabad hetem, megcsinálnám... Addig is inkább jöjjön a sárgarépaleves receptje.

Hozzávalók:

  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 ek olívaolaj
  • 60 dkg sárgarépa (1 nagy répa karikázva, a többi reszelve)
  • 60-70 dkg fehérbabkonzerv (szűrve, öblítve)
  • só, 1 tk curry, kevés őrölt gyömbér és koriander
  • 6 dl zöldségleves (bio kockából)
  • 2 dl (laktózmentes) tej


A hagymát megtisztítotttam, kockákra vágtam, 1 ek olajon megdinszteltem. Rádobtam a fűszereket, átkevertem, hozzáadtam a karikázott répát és a fehérbab felét, majd felöntöttem az alaplével. Forrást követően 20 percig főztem, amíg a sárgarépa megpuhult, ekkor botmixerrel pürésítettem. Beleöntöttem 2,5 dl forró vizet, hozzáadtam a reszelt répát és a bab másik felét, sóztam, majd puhára főztem a zöldségeket. Felöntöttem a laktózmentes tejjel, felforraltam és készen is volt. 

5 adag, a recept a Good Food magazin 2013/2 számából.