2013. november 24., vasárnap

Almás pite

Ideje volt megtalálni a nekem megfelelő receptet. Hogy eddig hogy nem jutott az eszembe, hogy Horváth Ilonánál keressem a megoldást, nem is értem. Amúgy nincs is olyan receptje, hogy almás pite, csak almás bélest találtam, kicsit belekontárkodtam, és kész. Gyorsan ide is írom, nehogy elvesszen. Annyi módosítást ejtettem, hogy tettem a tésztába is porcukrot, az eredetiben nincs, és ehhez kicsit több tejfölt is kellett beletenni. A tölteléknek pedig nagyon jót tesz, ha fahéjon kívül szegfűszeget is teszünk bele, érdemes kipróbálni.

Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt
  • 15 dkg vaj
  • 5 dkg porcukor
  • 3 ek tejföl
  • 1-1,2 kg alma
  • 10 dkg barna cukor
  • őrölt fahéj és szegfűszeg

Először a tölteléknek álltam neki: az almát meghámoztam, kivettem a magházakat, és Braun barátommal lereszeltettem. A cukorral, fahéjjal, szegfűszeggel együtt feltettem párolódni, ezt addig folytattam, míg el nem fogyott alóla a leve. Utána hagyni kellett volna kihűlni, nekem ez nem sikerült.

A tésztát szintén Braun barátom készítette el: a lisztet, vajat, porcukrot és a tejfölt a késes aprítóba tettem, és addig nyomtam a gombot, amíg össze nem állt szinte teljesen a tészta. Kicsit átgyúrtam, kettészedtem. Az egyik felét kinyújtottam, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. Rásimítottam a tölteléket, kinyújtottam a tészta másik felét is, a töltelékre tettem. Felvert tojással megkentem, a tetejét megszurkáltam, majd 160 fokra előmelegített sütőben (légkeveréssel) 30 perc alatt megsütöttem.



2013. november 14., csütörtök

Sütőtökös rizottó

Hozzávalók.

  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 30 dkg sütőtök
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kis fej hagyma
  • 17 dkg arborio rizs
  • 8 dl húsleves alaplé
  • só, bors, őrölt rozmaring
  • 1 tk vaj
  • 3 dkg reszelt parmezán


A sütőtököt megszabadítottam a héjától, kisebb (kb. 1X1 cm-es) kockákra vágtam. Egy serpenyőben megforrósítottam 1 ek olajat, megfuttattam benne az átnyomott fokhagymát, majd gyorsan hozzátettem a sütőtököket. Aláöntöttem max. 1 dl vizet, só-bors-rozmaring kombóval fűszereztem, és készre pároltam.

Közben nekiálltam a rizottónak is. A hagymát apró kockákra vágtam, a másik ek olívaolajon megpároltam. Hozzáadtam a rizst, és a folyamatosan forrón tartott alapléből kanalaztam rá mindig 1-1 merőkanálnyit, közben szinte folyamatosan keverve. Akkor kell rátenni a következő adagot, amikor már majdnem teljesen beszívja. Amikor a rizs megfő, olyan al dente módra, még hozzáadtam egy merőkanál lét, a parmezánt, és a vajat. Ráborítottam a sütőtököt is, kevertem rajta, és kész. Úgy a jó, ha jó szottyos!

2 adag, a hasonlóság nem véletlenül kísérteties Kávé és Csokoládé receptjével, bizony onnan a recept.