2014. május 4., vasárnap

Epres-csokis-marcipános pite

Vettem fél kg epret a piacon, aztán nem kellett senkinek, kellett találni valami megoldást rá. Az ötletet a kinézetre a Good Food ehavi száma adta, a megvalósítás már saját kútfőből ment, a marcipánt és a csokit is én álmodtam bele, a tészta is inkább a klasszikus linzerrecept lett. Hát nem hibáztam. Csak az a baj, hogy a gyerekeknek nem ízlik, ami azt jelenti, hogy egyedül kell megennem az egészet :)

Hozzávalók a tésztához:

  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg hideg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 2 kicsi tojás sárgája
  • 2 ek hideg víz
  • csipet só

Hozzávalók a töltelékhez: 
  • 50 dkg eper
  • 10 dkg marcipánmassza
  • 10 dkg csokoládé apróra vágva (nálunk most egy húsvéti nyúl végzete volt)

Először elkészítettem a linzertésztát: a klasszikus arányokkal dolgoztam, abban hiba nem lehet. A lisztet és a porcukrot a késes aprítóba mértem, belekockáztam a vajat, hozzáadtam egy csipet sót és a tojássárgákat. Morzsásra kevertettem, hozzáadtam a vizet is, ezután már kész tésztává keverte helyettem a gép a linzert. Átgyúrtam 10 mp alatt, két részre szedtem, kb. 2/3 - 1/3 osztással, folpackba csomagoltam és hűtőbe tettem.

Fél óra elteltével bekapcsoltam a sütőt 170 fokra (légkeveréssel). A nagyobbik tésztát kicsit átgyúrtam kevés liszttel, majd kinyújtottam és a piteformába tettem. A szélén a felesleget levágtam, sütőpapírt tettem bele, kerámiagolyókat, és indulhatott a 15 perc vakon sütés. 

Közben előkészítettem a tölteléket: a mosott epreket negyedeltem, a csokit apróra törettem Marcival, a marcipánt elcsípkedtem aprókra. Amikor lejárt az elősütés, a sütőpapír segítségével leszedtem a golyókat, rászórtam a marcipánt, majd a csokit, végül az epreket. Kinyújtottam a maradék tésztát, és kb 2X2 cm-es négyzeteket vágtam belőle a derelyevágóval. Összevissza módon elrendeztem, majd újra a sütőbe tettem 20 percre. Amikor kicsit kihűlt, megszórtam porcukorral.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése