Hozzávalók:
- 50 dkg nyúlmáj
- 3 evőkanál mangalicazsír
- 2 evőkanál vaj
- 1 nagyobb hagyma csíkokra vágva
- 2 gerezd fokhagyma karikázva
- 1 narancs leve és héja
- 1 evőkanál méz
- 1/2 teáskanál őrölt szegfűszeg
- só
A narancs levét, héját, a mézet és a szegfűszeget összekevertem, félretettem. A májat megmostam, feleztem. Felolvasztottam a zsírt, és megsütöttem benne a májat, majd átkanalaztam az apírógépbe. A visszamaradt zsíron megpároltam a hagymákat, majd zsírostul átzuttyantottam azt is az aprítógépbe, utánuköntöttem a narancslét, sóztam, és aprítottam. A végén a puha vajat is hozzákevertettem, és már lehetett is átkanalazni a tálalóedénybe.
Nekünk hiányzott hozzá a mustár, a kenyéren azzal is megkentük, én zöldborsos mustárral, Valaki simával.
A receptet kicsi Vúnál olvastam, libamájkivitelben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése