2011. április 30., szombat

Killer srawberry cheescake fagyi

2 héttel a beszerzése után itt volt az ideje húsvétkor használatba venni a fagyigépet. Mentségemre szóljon, hogy ahogy megvettük, a gyerek fosni kezdett és ezt egy hétig folytatta is. Így aztán nem annyira siettem tejszínes fagyit készíteni neki. A recept azért ott volt talonban, gondoltam, nehogy már egy sima csoki vagy vaníliafagyival indítsunk, ugyan, az méltóságon aluli lenne, nekem sajttortafagyi kellett :) Jó is lett, illett a húsvéti ebédhez.


Hozzávalók a kekszmorzsához:



  • 5 dkg zabkeksz (győri zabfalatok)

  • 1 marék mogyoró

  • 3 evőkanál vaj


Hozzávalók a fagyihoz:



  • 3 tojássárgája

  • 8 dkg cukor

  • 1,5 dl tej

  • 1,5 dl tejszín

  • 30 dkg mascarpone

  • 1 teáskanál vaníliaesszencia

  • fél citrom leve


Hozzávalók az eperöntethez:



  • 6 evőkanál cukor

  • 6 evőkanál víz

  • 30 dkg eper


A fagyinak érdemes előző este nekiállni, hogy jól össze tudjanak hűlni az alkatrészek. A keszmorzsához egy serpenyőben felolvasztottam a vajat. A zabkekszet egy uzsonnászacskóban kézzel nagyjából összetördeltem (nem lehetett zajt kelteni, aludt már a ded). A mogyorót nagyjából kicsire vagdaltam. Ekkor a kekszet és a mogyorót is az olvasztott vajhoz kevertem, és nagyobb lángon kevergetve pirítottam, majd félretettem.


A fagyialaphoz felforraltam a tej és tejszín keverékét plusz a vaníliaesszenciát. Közben a tojássárgákat kikevertem a cukorral. Amikor felforrt a tej, a tojáshoz öntöttem folyamatos kevergetés mellett, majd vissza a lábasba, és együtt összeforraltam újra. Hűlni hagytam, ekkor kevertem hozzá a mascarponét és a citrom levét. Kancsóban tettem a hűtőbe.


Az eperöntethez elkészítettem a cukorszirupot, ráöntöttem az eperre és leturmixoltam.


A fagyigépben az előírásnak megfelelően elkészítettem a fagyit (nem lett elég "fagyis" így elsőre). Átöntöttem egy műanyag tálba, belekevertem a kekszmorzsát és az eperöntet kb. egyharmadát, és betettem a mélyhűtőbe. Nekem így egy kicsit (nagyon) kemény fagyi lett a végeredmény, de az íze, az olyan igazi sajttortás. Az eperöntetet inkább tálaláskor kínáltam a fagyi mellé, bele nem annyira hiányzott.


A recepetet ChiliésVaníiánál találtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése