Meg lettem én is szólítva, reméltem, hogy rám is rámkerül a sor, még mielőtt túl sokakat elolvasok, és nem tudom bizonyítani, hogy én is voltam gyerek a cucilizmusban.
Párizsi kocka: a nagy kedvenc, ma is. Apa, ha csak meg akart minket lepni valamivel, vagy párizsi kockát, vagy Melbát hozott egyet-egyet. Melbából volt ugye kétféle, az ananászos és a narancsos, a magam részéről tisztára műízű mind a kettő, de ez nem akadályozott meg a fogyasztásában. A Párizsi kocka szerintem még ma is hozza a formáját, vadászok rá, szoktam is venni. Már a pasimat is rászoktattam, neki vagy hányattatott gyerekkora volt a messzi Zalában, vagy rossz az emlékezőkéje, de nem rémlett neki.
Szamba: A Lottó-Bohóc-Kapucíner sorozat tagja, rumos meggyes-tejes szelet csokiba mártva. Nyamm. Ezt sem sikerült jól rekonstruálnia a vad kapitalizmusnak, sajnos.
Golyós rágó: Színes golyók 10-es vagy 20-as csomagban. Rózsaszínek, zöldek, pirosak, sárgák. Édesek, és egyszerre illett hármat is rágni, kézzel hosszúra húzni, és lufit fújni vele. Van egy olyan emlékem, Pécsett a nagymamámnál nyáron, hogy egy délután alatt kétszer vagy háromszor sikerült a lufifújó vagy a kihúzós hadművelet, hogy a szép hosszú hajamba ragadt a rágó. Mama meg próbált mindent, hogy kiszedje, de csak az ecetes olló segített rajta. Még télen is növesztettem le a kurta tincseket :)
Ha már rágó: Cigi rágó és Turbó rágó. Turbó rágó képpel. Valami rémlik, hogy nyállal - vízzel a bőrünkre lehetett applikálni a mintát, de nem biztos, hogy az a Turbó rágó volt.
Vadász szelet: Kézzel volt csomagolva, a két végén megtekerős módszerrel. Zöld-fehér volt talán a papírja, és a sport szelet rémlik róla vagy a párizsi kocka. Rumos volt, azt hiszem.
Citromos és epres túróhab: moesnek citromos, muzsinak epres. Biztos nem volt tele E betűvel, hogy olyan állaga legyen :)
Meggy márka: Egy literes, igazi visszaválthatós üvegben. Egyszer annyit ittam egy vendégségben belőle, hogy egyrészt piros lett a nyelvem, másrészt a rókakomával ismerkedtem egész éjjel. Gondolom azért kellett belőle sokat inni, mert otthon nem kaptunk. A Kristály keserűt érdemes volt szeretni, mert sokan mások nem szerették, így sok jutott. A tonikra hajazott az íze, meg nem tudnám mondani a különbséget. Manapság is lehet néha látni fél literes kiszerelésben.
Bonbonetti, Grandoletti: tipikus vendégségi ajándékok. Csokis parány.
Százszorszép desszert: Nathalie emlékeztetett rá pont egy évvel ezelőtt, hogy ez volt a neve. Ha valakinek nem rémlene, ez egy dobozos bonbon, csapott sarkú dobozban, virágos mintával. Benne két sorban, különböző alakú bonbonnal. Valamiért anyám munkahelyéhez kötődik az emlék, biztos ott kapott többször.
Franciadrazsé: gondolom, nem kell bemutatni. Az elmúlt hetekben kétszer is landolt a kosaramban. És ott volt a testvére, a Márvány drazsé. Erre emlékszik valaki? Fehér, barna és zöld nagyobb golyók, még finomabb is volt, mint a francia drazsé. Ezt igazán sajnálom, hogy már nem lehet kapni.
Süveg alakú zselés cukor: Kristálycukorral volt bevonva, és zöld volt meg sárga meg piros. Imádtam.
Boci csoki forevör. Kicsi és nagy kiszerelésben, isteni.
Aromix italpor: Kis sárga tasakban italpor, egy liter vízben kellett feloldani spórolósoknak, kevesebben ínyenceknek. Vagy a tenyerünkbe szórni, és onnan nyalogatni. Majd egyből a fogorvoshoz fáradni.
Sláger kávé a szülőknek. Gondolom, pótkávéból, de legalább azonnal oldódós volt. Akkor tanultam azt a kifejezést, hogy „forró, de nem lobogó vízzel felönteni”.
Selyemcukor: soha nem szerettem, soha nem értettem, hogy mi a jó benne. Simán édes volt, oszt kész.
És akkor ne felejtsük el, hogy a legtöbb helyen lehetet kilós csokit kapni, igénytelen zacskóban összegyűjtve mindenféle törött csokit.
Menjen tovább Chiliéscsokinak, Muzsikának és Lappának
Vonatkozó index topik itt
