2009. június 9., kedd

Vörösboros eperkrémleves


Szerencsére még az utolsó pillanatban kapcsoltam eperszezonilag, és bár nem sikerült kijutni a piacra szombat délelőtt, a zöldségesig elcaplattam, vettem is epret, tartok tőle, hogy az utolsó idei eresztésből. Az vajon miért van, hogy mire rákapnék valamire, pont vége lesz a szezonnak? Lényeg a lényeg, kaptam epret, lett is belőle vörösboros eperkrémleves.



Hozzávalók:





  • 35 dkg eper




  • 3 evőkanál kristálycukor




  • 1-1 késhegynyi őrölt fahéj és őrölt szegfűszeg




  • 1 dl vörösbor




  • 1,5 dl tej




  • 2 dl tejszín




Az epreket megmostam, kicsumáztam, mérettől függően félbe-negyedbe vágtam, majd egy lábosba tettem és megszórtam a cukorral. Pár perc alatt jól összerottyantottam, aztán hozzáadtam a vörösbort és a fűszereket, újabb néhány percig fődögéltek. Ekkor a " sűrűjét" átszedtem a turmixba, turmixoltam, majd visszaöntöttem a lábosba. Felengedtem a tejjel és a tejszínnel, összeforraltam, és már csak hűteni kellett. Másnap tejszínhabbal díszítve tálaltam.



3 adag, Fakanál blogjáról




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése