2008. március 29., szombat

Sonkás-tormás csirkecsíkok


Előrebocsájtom, bár olybá tűnik, mintha húsvéti maradékok felhasználásáról lenne szó, hát nálunk nem. Ettől még másik családban alkalmas lehet erre a célra, nekünk viszont nem volt itthon húsvétunk, így maradékunk sem. Egyszerűen egy izmos fejfájás okán átaludtam a főzési időt, közben senki nem főzött meg helyettem, ja, be se vásároltam előtte. A mély- és a sima hűtő tartalmára, valamint a kreativitásomra kellett hagyatkozni. Először is találtam " valami húst" a mélyhűtőben, a hűtőben pedig megakadt a szemem egy üveg tormán. Még tavalyi szerintem. És akkor berémlett, hogy egy index-fórumon olvastam egy tormás valamit, megkerestem, és kiderült, hogy csak a szalonna és tejföl hiányzik itthon hozzá, az meg kapható a kisboltban is. Amíg olvadt ki a csirke, Valaki a boltba szaladt, félóra múlva pedig kész is volt az ebéd.



Hozzávalók:





  • 1 nagy csirkemell filézve




  • 10 dkg főtt, füstölt tarja




  • 5 dkg füstölt szalonna




  • 1 közepes hagyma




  • 1 evőkanál liszt




  • 1 dl tejföl




  • 3 evőkanál konzerv kukorica




  • 3 púpozott teáskanál ecetes torma




A füstölt szalonnát apróra vágtam, és kiolvasztottam a zsírját. Az időközben apró kockákra vágott hagymát hozzáadtam, és együtt pirítottam őket tovább. Közben felcsíkoztam a csirkét, a szalonnás hagymához kevertem, és nagy hőfokon pikpakk fehéredésig kevergettem. Ekkor sóztam, borsoztam, megszórtam a liszttel, és egy 2/3 bögre vizet öntöttem alá, majd lefedtem, és 15 percre közepes melegen rotyogtattam. Belekevertem a csíkokra vágott tarját, a kukoricát és a tormát, majd a tejfölt, alaposan összekevertem, forraltam rajta egy picit, és már tálaltam is. Rizst ettünk hozzá.



3 adag, Lappa receptje












2008. március 28., péntek

Piros-tejes tökfőzelék


Hogy kipróbáljunk alternatívákat is...



Hozzávalók:





  • 1 kg gyalult tök




  • kapor




  • 0,5 l tej




  • 1 közepes hagyma




  • olaj




  • 3 evőkanál liszt




  • 1 csapott evőkanál pirospaprika




  • só, cukor, ecet




A hagymát nagyon kis kockákra vágtam, és bő olajban üvegerse pároltam. Megszórtam a liszttel (nekem irdatlan mennyiségnek tűnt, de kell bele ennyi), majd világosbarnára pirítjuk (vajon hogy lehetne csökkenteni az olaj mennyiségén?). Lehúztam a melegről, és hozzáadtam a pirospaprikát (ez is soknak tűnt, de követtem az utasításokat). Átkevertem, felöntöttem a tejjel, kézi habverővel kevertem csomómentesre, és visszaraktam melegedni. A tejes cucchoz adtam a tököt, a kaprot, és jól megsóztam, aztán ha nem is folyamatosan, de nagyon gyakran megkeverve addig főztem, amíg a tök meg nem puhult. Ekkor megszórtam kb. 1 csapott evőkanál cukorral, pici ecetet tettem bele, és már nem forraltam tovább.



4 adag, Anci néni receptje




A klasszikus tökfőzelékem itt


2008. március 23., vasárnap

Kalács


Hozzávalók





  • 50 dkg liszt




  • 10 dkg cukor




  • 3 dkg élesztő




  • 2,5-3 dl tej




  • 3 tojássárgája




  • 8 dkg margarin vagy vaj




Az élesztőt felfuttatom, majd a liszt-cukor-tojássárgára kombóhoz adom, hozzáöntök egy kis tejet, és a dagasztófunkcióval ellátott kézimixerrel nekiesek (mint tót a mamának). Közben felöntöm a maradék tejjel és az olvasztott vajjal, és addig dagasztom, amíg szépen el nem válik mindenhol a műanyag kelesztőtálam falától. Lefedem, meleg helyre teszem kelni, ott is hagyom vagy egy órára.



Ha meg akarom fonni, lisztes felületre borítom, háromba osztom, sodrom, fonom, és így teszem alkalmas edénybe, tojásságájával vagy valamivel megkenem, majd 180 fokos sütőbe tolom és tűpróbáig sütöm.



Ősi családi recept nyomán

2008. március 21., péntek

Húsvét


Nálunk családilag úgy zajlott a húsvét, hogy már szombaton este megszegtük a sonkát, kalácsot, és belecsaptunk a három napig tartó sonka-tojászabálásba. Mindig készült kalács, ugyanazon családi recept alapján, mazsolával - amit kismoes mindig kipiszkált a kalácsból. Már szombat délelőtt megfestettük a tojásokat, szépen megzsíroztuk őket, hogy fényesek legyenek, ezek kerültek az asztalra, természetesen a főtt sonka mellé (nálunk inkább tarja, jobban szeretjük). És irdatlan mennyiségű friss zöldség: zöld salátaágyon újhagyma, hónapos retek, karalábé, sárgarépa, uborka, paprika és paradicsom. És persze a torma, lényeg, hogy csípjen. Ezt a hagyományt a nővéremmel igyekszünk továbbvinni, nem is a hagyományok miatt, hanem mert ezeket mind szeretjük :) Sajnos a fényképezőgép otthon maradt, most sütöttem egy mazsolamentes kalácsot, és megfestettem a tojásokat anyóséknál. Pedig a tojások nagyon szépek lettek, kár, hogy nem tudom megörökíteni. Kalácsrecept coming soon.

2008. március 16., vasárnap

Fogjunk össze

Ha valaki esetleg ott nem olvasta, de véletlenül idetéved és tudna és szeretne segíteni egy háromgyerekes apukának, aki 5 nappal az ikerlányok születése után elvesztette a gyerekek anyját: Nemisbéka felhívása itt olvasható.

2008. március 15., szombat

Epres banán


Nemisbéka málnás banánkréme ihletett meg egyértelműen, ráadásul azt epret is ő emlegette a legutóbbi látogatásakor, rákattantam. A banán mostanában úgyis állandó lakó nálunk, az eper pedig az emlegetése óta szintén gyakran felénkéz.



A recept rettentő bonyolult: fogtam egy banánt, pucolás után 4 darabba törve az aprítógépbe hajintottam, utánaküldtem egy fél doboz (ilyen kis téli kezdődoboz) mosott, csumázott, félbevágott epret, és már nyomtam is a gombot. Aztán két kis tálkába szedtem, és jó étvágyat. Egy pillanatra megfordult a fejemben a perverz gondolat, hogy ezt milyen jó lenne pezsgővel keverni, de aztán nem. Nem is szeretem a pezsgőt :)




2008. március 11., kedd

Téli szegényleves


Egyszerűen isteni lett. Régóta szemeztem ezzel a recepttel a kedvenc leveseskönyvemben, most eljött az ideje a cselekvésnek. Persze kicsit alakítottam rajta - az eredetiben nincs újhagyma és fokhagyma sem, viszont van benne egy rutabaga nevű gumós növény, amit meglepő módon nem leltem a helyi hiper polcán. A repertoárba biztos, hogy bevonul, úgyis imádjuk a leveseket, és kicsit unom már a borsó-gomba-paradicsom szentháromságot.



Hozzávalók:





  • 2 evőkanál vaj




  • 1 kisebb fej hagyma




  • 1 szál újhagyma




  • 25 dkg (3-4 szál) sárgarépa




  • 1 nagyobb fehérrépa




  • 2 közepes krumpli




  • 2 gerezd fokhagyma




  • 2 babérlevél




  • 2,5 dl fagyasztott zöldborsó




  • 0,5 l tej




  • 1 evőkanál kukoricakeményítő




  • só, bors




A vajat megolvasztottam, majd rádobtam a szeletelt hagymát, karikázott újhagymát, kockázott sárga- és fehérrépát. Fedő alatt, közepes lángon 10 percig pároltam, majd hozzáadtam a kockázott krumplit és a vékonyabb szeletekre vágott fokhagymát. Felöntöttem fél liter alaplével, kicsit sóztam, borsoztam, beledobtam a két babérlevelet, és 20 percig hagytam főni. Ekkor felöntöttem 4 dl tejjel, beleszórtam a borsót, ismét sóztam és borsoztam, és újabb 10 percig főztem, igen alacsony fokozaton. A végén a maradék 1 dl tejben elkevertem a kukoricakeményítőt, a leveshez adtam, hagytam felforrni, és azonnal elzártam.



4 adag, a Lorna Rhodes-féle Book of Soups remekműve